Öt nappal ezelőtt ötödik alkalommal érkezett a Beatles Hamburgba.

A Star-Clubban, ahol már régi ismerősnek számítanak, egyértelműen ők a legrangosabb brit banda. Profi együttesként tekintenek rájuk, akik már letettek valamit az asztalra, és akikről nem ok nélkül süt az önbizalom. Nem volt ez mindig így. Eleinte jóval ócskább lebujokban léptek fel, de már amikor idén tavasszal a Top Tenből a Star-Clubba igazoltak, akkor sem a színpadi produkció, hanem a balhék maradtak emlékezetesek.

A Beatles a Star-Club színpadán 1962 tavaszán

Általában Lennon kereste a bajt. Amíg csak sörrel locsolta le a vendégeket, még nem rágtak be. Azzal is csak magát röhögtette ki, amikor egy vécében lebonyolított aktus után helyénvalónak érezte egy szál alsónadrágban és vécédeszkával a nyakában színpadra állni. Sőt, még akkor is csak legyintettek, amikor hülyéskedések közepette „Heil Hitler”-rel köszöntötte a kedves fritz egybegyűlteket. Agresszivitásával, válogatott sértegetéseivel, kötözködéseivel viszont többször is sikerrel provokálta ki, hogy jól helybenhagyják. Komolyabb sérülésektől valószínűleg csak az mentette meg, hogy számíthatott a Star-Club erős embereinek védelmére, de ők sem voltak mindig kellően gyorsreagálásúak. A pofonfát akkor rázta meg a legízléstelenebbül, amikor beleüvöltötte a mikrofonba: „Emlékeztek még a háborúra? Hát azt kurvára megnyertük.” Rászolgált a gyomrosokra, és ezt társai is így gondolhatták: sosem állították le, és sosem keltek a védelmére.

Az állandósuló részegség és az idegrendszert kikészítő serkentőtabletták mellett mélyebb oka is volt Lennon önpusztító őrjöngésének: áprilisi Hamburgba érkezésükkor tudta meg, hogy legjobb barátja, Stuart Sutcliffe, meghalt. A Beatles korábbi tagja, akinek tehetsége inkább a festésben, mint a zenélésben öltött testet, még McCartney előtt pengette a basszusgitárt. Tavaly nyáron döntött végleg az ecset mellett, de az egyre elviselhetetlenebb fejfájásai és rohamai miatt lassan azt is le kellett tennie. Feltehetőleg agyi értágulat kínozta, ebbe halt bele április 10-én.

Stuart Sutcliffe a műtermében (fotó: Astrid Kirchherr)

A barátját gyászoló John Lennon ugyanott (fotó: Astrid Kirchherr)

Lennon életét végigkísérte a közeli hozzátartozók halála: 15 éves sem volt, amikor nagybátyját, és nem egész 18, amikor édesanyját veszítette el. McCartneynak 14 évesen kellett eltemetnie édesanyját: sorsközösségük soha ki nem mondott köteléket teremtett a két zenész között. Azt azonban, hogy egy vele egykorú barátja hagyja ott, Lennon nem bírta felfogni, és sokáig megemészteni sem. Bánatát a színpadon próbálta kiüvölteni magából, de elméjének eltompításában a sörrel kombinált Preludin eredményesebbnek bizonyult. Ha Brian Epsteinnek nem sikerül épp ekkor bejutni a Parlophone-hoz, és kizökkenteni az együttes taligáját a kátyúból, elképzelhető, hogy Lennon összeomlik, és vele a Beatles is.

A Beatles a Star-Club színpadán 1962 decemberében

Nyolc hónap telt el, s mintha egy egész más együttest látnánk most ugyanazon a színpadon. Nem csak azért, mert dobosukat valóban lecserélték azóta, vagy mert már egy kislemezük felkerült a brit listákra. Összeszedettek, komolyan veszik a produkciójukat, és ahogy megszólalnak, az nem téveszthető össze egyetlen más zenekarral sem. Nyúljanak ismert rumba, R&B vagy rock and roll dalokhoz, olyan eredeti módon dolgozzák át, hogy azonnal Beatles-szé válnak a színpadon. Karácsony után, reméljük, sikerül felvételeket is készíteni a Star-Clubban.

(Fotók forrása: BeatleSource)