A Beatlemánia, mint valami vírus, vitán felül megfertőzte az Atlanti-óceán túloldalát is, de azért ne higgyük, hogy egy emberként borult volna a lábuk elé a teljes amerikai populáció.

A rekordnézettséget produkáló múlt vasárnapi fellépésük az Ed Sullivan Show-ban okot adott a magabiztosságra, de a másnap megjelent vegyes kritikák visszahúzták a földre az együttest. A dalszövegek együgyűségét, a lemezek felvételi minőségét (nagyrészt jogosan) már korábban is többen lehúzták, ahogy pedig a Beatles egyre inkább a figyelem középpontjába került, úgy kezdték egyre komolyabb zenekritikusok is dolguknak érezni, hogy árnyalják az együttesről kialakult rózsaszín képet. Érdemes megnézni, milyen grimasszal fogadják a zeneelméleti fejtegetést felolvasó riporteri kérdést (0:37-től): 

McCartney szerint az illető csak a London Times kötözködő szerzőjét majmolja (erre a cikkre gondol). Az előtte látható felvétel pedig egyszerre bizonyítéka a hírnév relatív mivoltának és a média felületességének. A Lennont elkapó kérdező azzal kezdi, „melyikük vagy?”, mire jön is a szokásosan flegma válasz: „Eric”. Mégis a riporter az, aki meglepetést okoz Lennonnak, fogalma sincs ugyanis arról, hogy nincs ilyen nevű tagja az együttesnek.

Szükségük is van a kijózanító élményekre, ezek hiányában hamar elvenné az eszüket az az őrület, ami körülveszi őket. Az egyre vadabb rajongókat ugyanis nem mindig sikerül távol tartani tőlük. Lennonnál el is szakadt a cérna, amikor Starr hajába egyikük belevágott.

Első amerikai koncertjükön, amelyre egy washingtoni boxarénában került sor, már semmit sem hallottak magukból, és nem csak azért, mert Harrison mikrofonja már rögtön az elején bekrepált: 


Visszatérve New Yorkba a Carnegie Hallban léphettek fel, de inkább érezhették magukat egy cirkuszi porondon, ahol a színpadon is a közönség vette körbe őket: 

Forrás: Steve Hoffmann Music Forums

Időközben az amerikai listákon élre ugrott az alig három hete megjelent Meet The Beatles!, de meghódították a Hong Kong-i, az ausztrál, a svéd, a dán, a finn és a francia slágerlistákat is.

A Miamiban hűsölő Beatlesről készült kép a hó végén megjelenő Life magazin címlapján lesz látható (forrás: Burnéd Shoés)

A ma esti második Ed Sullivan Show-fellépésüket már Miamiból abszolválják, amiben egyébként nem ők, hanem Mitzi Gaynor lesz a kiemelt előadó. A csütörtök óta a nyaraló városban tartózkodó együttesnek a lazulás mellett van ideje tisztességesen felkészülni is. A tegnap délelőttöt még zárt ajtók mögött, fürdőfelszerelésben végigpróbáló Beatles aztán már „jelmezes” próbát is tartott – az egész nap a hotel előtt tobzódó, majd beengedett rajongótömeg legnagyobb örömére. Ebbe a tökéletlen produkcióba is belehallgathatunk: 

Nehéz épkézláb magyarázatot találni arra, hogy miért jelent ma Amerikában ekkora kihívást hibátlanul funkcionáló mikrofonokat beszerezni.

Bezzeg Angliában! Tegnap sugározta a BBC a még január 7-én rögzített Saturday Club-ot, a dalok minősége pedig nem hagy maga után kívánnivalót. Nem titkolják el a hallgatók elől, hogy felvételről hallhatók a stúdióban rögzített dalokon kívül a beszélgetések is. Az I Want to Hold Your Hand előtt részletesen ki is fejtik, mit csinálnak majd épp akkor, amikor az otthoni rajongók hallják őket: