Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Megjelenés előtt itt egy remekmű az új lemezről

A múlt héten véget ért, fizikai atrocitásoktól sem mentes távol-keleti turné után George Harrison-t a nyár további programjairól kérdezték. A válasz: „pár hétig lábadozunk, aztán megyünk, megveretjük magunkat Amerikában is”...

Amíg ők energiát gyűjtenek a tortúrához – amit egyre kevesebb értelme van koncertezésnek nevezni –, már préselik az augusztus elején a boltokba kerülő, hetedik nagylemezüket. A minden eddiginél nagyobb dobásnak ígérkező albumról már a megjelenés előtt igyekszünk kiszivárogtatni néhány dalt - de nem itt, hanem egy új felületen.

Mától a Beatles történetét a beatles50.blog.hu-on követhetitek. 

Megosztás

Új hangszerekkel felszerelkezve, épségben érkeztek haza

A manilai rémálom után mindannyian az édes otthonra vágytak, de előtte két nap erejéig útba ejtették Indiát. Annak ellenére nem sikerült itt sem eltűnniük a világ szeme elől, hogy nem volt sem fellépésük, sem hivatalos programjuk. A reptéren tömegek várták őket, a szálloda körül pedig szabályos sátortábor alakult ki.

Megosztás

Botrány Manilában: kis híján megverték a Beatlest

Japánban csak a Budokant "szentségtelenítették meg", a Fülöp-szigeteken viszont az elnöki házaspárt törölték képen - anélkül, hogy tudtak volna róla.

Megosztás

Pech: végre lehet hallani, mit játszanak a színpadon

Tavaly még örültek neki, amikor egy színpadi monitornak köszönhetően váratlanul hallották is, mit játszanak egy koncerten, most viszont csak azzal szembesítette őket a viszonylag csendes japán közönség, hogy csapnivaló a színpadi teljesítményük.

Megosztás

Aggasztóan indul a turné

Mivel a lemezfelvétel jócskán elhúzódott, sem idejük, sem cérnájuk nem volt felkészülni a múlt pénteken megkezdődött világkörüli turnéra - ami meg is látszik. Leszámítva a New Musical Express május eleji gáláját, több mint fél év után találták magukat színpadon, és rögtön hat darab félórás koncertet kellett adniuk három NSZK-városban: először Münchenben, majd Essenben, végül a jó öreg Hamburgban, ahová három és fél év után tértek vissza.

Megosztás

Összebalhézott a Beatles, de legalább kész a lemez

Az éjjel befejeződtek a hetedik album felvételei, az együttes három tagja ebben a percben botorkál ki az Abbey Road-i stúdióból. Nem elírás, valóban csak hárman indulnak most haza.

Megosztás

Az utolsó stúdiónap előtt itt egy házi Lennon-felvétel

Ha lenne több idejük, boldogan elszöszölnének még, de mivel pénteken már Münchenben lépnek fel, kizárólag a mai napjuk van arra, hogy felvegyenek egy utolsó számot az új albumra.

Megosztás

Öntökönszúrás amerikai módra

Ez is megtörtént. Mától cenzúrázott lemezborítóval kapható az amerikai lemezboltokban a Yesterday... And Today című kiadvány.

Megosztás

McCartney most akkor mégis szerelmes?

Már rég kész kéne lennie az új lemeznek, de sokszor annyira belefeledkeztek a stúdiómunkába, hogy alaposan megcsúsztak. Sokáig nem húzhatják az időt, mivel jövő pénteken már Münchenben kell színpadra állniuk.

Megosztás

Cenzúrázza a kiadó a Beatles lemezborítóját

Az amcsik sem teljesen normálisak, de kezdjük az elejéről.

Megosztás

Új kislemezt fújt be az esős szél

Fél év. Ilyen hosszú ideig még nem váratta rajongóit az együttes új kislemezzel. Nemcsak ebből, hanem a tegnap boltokba került Paperback Writer / Rain hanganyagából is tisztán hallatszik, hogy a kereskedelmi szempontok egyre kevésbé érdeklik őket. Nem próbálnak már megfelelni a közönség igényeinek, inkább járatlan utakra próbálják terelni őket, miközben maguk is csak most fedezik fel ezeket. A tavaly év végi We Can Work It Out / Day Tripper-hez képest, amely minden invenciója ellenére igyekezett a rajongói hallójáratokhoz is idomulni, ez a fő elmozdulás.

Megosztás

Harrison rekordot dönt

A Beatles második lemezére írta első szösszenetét, az ötödik és a hatodik albumra már két-két szerzeménye is felfért, a most készülő korongra viszont már a harmadik Harrison-dal is elkészült.

Megosztás

Buli lett a lemezfelvételből

Ringo Starrt annyira imádják a gyerekek, hogy Paul McCartney számára evidens volt, előbb-utóbb ír neki egy gyerekdalt, legyen mivel szórakoztatnia a kis anyaszomorítókat.

Megosztás

John Lennon Bob Dylannel élőben a limuzinból most!

Bob Dylan, aki két éve mutatta be egymásnak a négy Beatle-t és a marihuánát, tegnap éjjel egész biztos, hogy valami keményebbet szedett be, méghozzá nem máshol, mint Kenwoodban, John Lennon Weybridge-i házában.

Megosztás

Két új dal, sok új videó

Fél éve jöttek rá, hogy nem kell minden vacak tévéfelkérést elvállalni, egyszerűbb konzervvideókat készíteni, és azokat küldözgetni maguk helyett. A néhány hét múlva megjelenő kislemezükre a Paperback Writer és a Rain kerül, tegnapelőtt ezekhez forgattak klasszikus tátogós, tegnap pedig már valamivel formabontóbb, kültéri felvételeket.

John Lennon Paul McCartney Michael Lindsay-Hogg Paperback Writer Rain Ed Sullivan Brian Epstein

Megosztás

Kürtszóval ékesített McCartney-remekművet rögzítettek

Az elmúlt két nap során két McCartney dalt is fúvósokkal díszítettek. A Got To Get You Into My Life-hoz három trombitás és két tenorszaxofonos* érkezett, a For No One-hoz pedig a szigetország egyik legkiválóbb kürtmuzsikusa, Alan Civil.

Megosztás

Már megint az amerikaiak trancsíroznak

Legkésőbb tavaly ilyenkor a Beatles megtanulta ezt a leckét.

Akkor azért vonultak stúdióba, hogy két számot még hozzácsapjanak ahhoz a koronghoz, amelyik az USA-ban korábban megjelent lemezekről lespórolt dalokat vonultatta fel. A Dizzy Miss Lizzy és a Bad Boy hamar ki is jött a Beatles VI-re keresztelt amerikai lemezen. Előbbi aztán Angliában a Help!-en találta meg a helyét, utóbbival viszont egyáltalán nem találkozott a brit közönség - nem mintha sokat vesztettek volna.

Megosztás

I'm Only Sleeping – ez minden, csak nem lustulás

Az Abbey Road-i stúdió légkörében minden nap újabb tónusokban szikrázik a kreatív felhő. A tegnapi már a negyedik nap volt, amit (részben vagy egészben) az I'm Only Sleeping című Lennon-dal kidolgozására fordítottak, csillapíthatatlan kísérletezési kedvvel.

Megosztás

Nincs mellébeszélés, interjú van

Hosszú hónapok után nemcsak egy fellépéssel, BBC-interjúkkal is életjelt adott magáról az együttes. Tegnap Brian Matthew először az egész csapatot ültette le, hogy a Saturday Club 400. műsorában beszéltesse őket készülő új lemezükről.

Megosztás

Idén először élőben

Négy és fél hónappal az után, hogy utoljára színpadon álltak, tegnap öt dalt adtak elő a londoni Empire Poolban, a New Musical Express menetrendszerű gáláján.

Megosztás

Kétes eredetű Beatles-szalag került a birtokunkba

Nem tudjuk megítélni, hogy a kétperces felvételnek valóban köze van-e az együtteshez, azt mindenesetre a neve elhallgatását kérő forrásunk sem állítja, hogy a nyolc vonós között bármelyik Beatle ott ülne. Azt viszont igen, hogy a szólamokat Paul McCartney új dalához George Martin komponálta és vezényelte, három egész nappal ezelőtt, az Abbey Road-i 2. stúdióban.

Megosztás

Ringo Starr már két éve benyögte Lennon új csúcsteljesítményének címét

A múlt héten még a Dr. Robert után két új dallal foglalkoztak, és további fejlesztéseket eszközöltek a Mark I-on. Az egyik új szám Harrisonnak abból a frusztrációjából fakad, hogy alig marad valami a pénzből, amit keresnek, mert a nagyját elviszi az adóhatóság.

Megosztás

Dr. Robert

Egyszer volt, hol nem volt, az Atlanti-óceánon is túl, New York városában élt egy német orvos, akit úgy hívtak, Dr. Robert Freymann. Rendkívüli népszerűségnek örvendett a világ hírességeinek körében, mivel "éjjel-nappal, egyáltalán bármikor" a rendelkezésükre állt, ha "új és jobb" emberekké akartak válni.

Megosztás

Nem bírnak leállni, megint előállítottak valami rendkívülit

A Paperback Writer után álltak neki, tegnap pedig be is fejezték a következő kislemez B-oldalára szánt dalt, a Rain-t.

Megosztás

Ez lesz a következő Beatles-sláger

Hogy a különböző szereknek vagy változó zenei ízlésüknek köszönhető, azt nem tudni, de az együttes mindhárom dalszerző tagja egyre erőteljesebben vonzódik a monotóniához.

Megosztás

Google Search Box

Ezen a blogon

A Beatles az első Abbey Road-i próbafelvételétől a feloszlásáig eltelt nem egész nyolc év alatt hozta össze azt a több mint egy tucat albumot és legalább még két lemezre elegendő dalt, amit. Ma egy termékenyebb banda ennyi idő alatt jó, ha három-négy lemezt készít és egyszer szintet lép. A Beatles ezzel szemben folyamatosan kísérletezve, hónapról hónapra haladta meg önmagát és versenytársait: 50 év távlatából ezt az életszagú progressziót éljük újra „real time”-ban.

Beatles 50 a Facebookon!

Címkefelhő

A Hard Days Night (30),A Taste of Honey (11),Abbey Road-i stúdió (77),Act Naturally (8),All My Loving (17),And I Love Her (6),Anna (6),Arthur Alexander (7),Ask Me Why (11),Baby Its You (6),Babys In Black (12),BBC (60),Beatlemánia (18),Beatles For Sale (11),Billy J. Kramer (16),Bob Dylan (5),Bob Wooler (5),Boys (11),Brian Epstein (75),Buddy Holly (5),Cant Buy Me Love (23),Capitol (17),Carl Perkins (14),Cavern Club (18),Chains (6),Chuck Berry (16),Cilla Black (5),Cynthia Powell (8),Daily Mirror (6),Day Tripper (14),Devil In Her Heart (5),Dizzy Miss Lizzy (9),Do You Want To Know A Secret (11),Easy Beat (5),Ed Sullivan (13),Elvis Presley (12),EMI (5),Empire Pool (5),Everybodys Trying To Be My Baby (8),film (5),From Me To You (38),George Harrison (157),George Martin (78),Gerry & The Pacemakers (8),Hamburg (5),Helen Shapiro (6),help (12),Help (14),Hold Me Tight (9),Honey Dont (6),How Do You Do It? (9),I Call Your Name (5),I Feel Fine (26),I Need You (5),I Saw Her Standing There (31),I Should Have Known Better (6),I Wanna Be Your Man (18),I Want To Hold Your Hand (33),If I Fell (7),If I Needed Someone (9),Ill Get You (13),Im A Loser (12),Im Down (12),Im Looking Through You (5),In My Life (7),interjú (15),It Wont Be Long (6),Jane Asher (17),Jimmie Nicol (8),John Lennon (211),Julian Lennon (5),Kansas City (10),karácsonyi lemez (7),koncert (58),Larry Williams (5),lemezfelvétel (37),Little Child (5),Little Richard (9),Long Tall Sally (25),Love Me Do (32),Matchbox (7),Mick Jagger (5),Misery (10),Money (Thats What I Want) (12),No Reply (5),Norwegian Wood (This Bird Has Flown) (9),Nowhere Man (9),P.S. I Love You (9),Paperback Writer (7),Paul McCartney (198),Pete Best (16),Peter Sellers (5),Please Mister Postman (5),Please Please Me (60),Pop Go The Beatles (23),Revolver (18),Richard Lester (7),Ringo Starr (137),Robert Freeman (6),Rock And Roll Music (8),Roll Over Beethoven (17),Rolling Stones (17),Rubber Soul (19),rádió (57),Saturday Club (7),She Loves You (51),Shes A Woman (20),Smokey Robinson (6),Thank You Girl (15),Thank Your Lucky Stars (10),The Hippy Hippy Shake (5),The Night Before (5),Theres A Place (6),Things We Said Today (6),Think For Yourself (5),This Boy (15),Ticket To Ride (18),Till There Was You (15),Tomorrow Never Knows (7),Tony Barrow (6),Twist And Shout (45),tévéfelvétel (33),Vee-Jay (5),We Can Work It Out (13),What Goes On (5),With The Beatles (18),Yes It Is (5),Yesterday (17),You Cant Do That (12),You Like Me Too Much (5),You Really Got a Hold On Me (9),Youve Got To Hide Your Love Away (5)